top
logo

>> Hírdetmény <<


Kezdőlap
Bács-Kiskun Megyei Mérnöki Kamara
PDF Nyomtatás E-mail

Szakmai kirándulás a Bács – Kiskun Megyei Mérnöki Kamara szervezésében – Paksi Atomerőmű, 2023.04.17.

A Bács – Kiskun Megyei Mérnöki Kamara elektrotechnikai szakcsoportjának szervezésében 2023. április 17. napján 38 fő kamarai tagunkkal és szakmagyakorlónkkal a Paksi Atomerőműhöz látogattunk el.

Elsőként az Atomerőmű Tájékoztató és Látogatóközpontjába vezetett az utunk, ahol elméletben megismerkedhettünk az Atomerőmű alapvető paramétereivel, annak működésével. Feltérképez-hettük, hogy milyen módon állítják elő a villamos energiát és az hogyan is jut el a háztartásokig. Az előzetes regisztrációnak köszönhetően lehetőségünk volt belépni az üzem területére, ahol számos érdekességet láthattunk, egy olyan biztonsági előírások sorával tarkított, zárt világba pil-lanthattunk be, mely rendszerrel, technológiával máshol nem találkozhatunk. Látogatófolyosókon keresztül eljutottunk a blokkvezénylőhöz, illetve a reaktorcsarnokba, valamint rövid sétát tettünk a turbinacsarnok egyik turbinagenerátora körül.

A Látogatóközpont bejárása után a Karbantartó Gyakorló Központhoz érkeztünk, mely létesít-mény egyedülálló gyakorlási feltételeket biztosít ahhoz, hogy olyan atomenergiával foglalkozó szakembereket képezzenek, akik megállják a helyüket bárhol a világban. Folyamatosan érkeznek külföldről is hallgatók, akik gyakorlatukat itt a Központban szerzik meg, ahol a tanulási folyama-tot segíti egy valódi reaktor, gőzfejlesztő és más egyéb nagyberendezések is.

Szakmai napunk utolsó állomása az európai szinten egyedülálló Atomenergetikai Múzeum volt, mely országos szakmúzeumként működik. Számos érdekes műtárgya, relikviát vehettünk szem-ügyre, így az 1990-es években működő szimulációs számítógépet, a Faun vontatót, dózismérőket. Kísérőnk bemutatta azt az Atomenergetikai Múzeum nevű, okoseszközre ingyenesen letölthető alkalmazást, melynek segítségével a műtárgyak bárhol, bármikor életre kelnek, és 3D-s modell-ként elevenednek meg. Az applikáció Android és iOS operációs rendszerrel is kompatibilis, to-vábbá magyar és angol nyelvű formában is elérhető.

 

Molnárné dr. Bóta Alexandra titkár

 

img 7183

img 7185 img 7188
 
PDF Nyomtatás E-mail
Írta: bkmmk   
2023. március 24. péntek, 04:58

Belügyminisztériumi elismerés adományozása


Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere a vízügyi szakterületen huzamosabb időn keresztük végzett magas színvonalú szakmai tevékenysége elismeréséül 2023. március 22. napján „A víz világnapja" alkalmából
KVASSAY JENŐ EMLÉKÉRMET adományozott BALOGH ZOLTÁN Úrnak, a BÁCSVÍZ Víz- és Csatornaszolgáltató Zrt. üzemeltetési főmérnökének.
Gratulálunk az elismeréshez és további sikeres munkát kívánunk!

 
PDF Nyomtatás E-mail
Írta: bkmmk   
2023. március 24. péntek, 04:56

Tisztelt Kamarai Tagok, Szakmagyakorlók!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy kamaránk rendelkezik éves előfizetéssel az MSZT Online Szabványkönyvtár szolgáltatáshoz.

A szolgáltatás használatával kapcsolatos információkért kérjük, hogy forduljanak titkárságunkhoz!

Telefonszám: 06/76 418-020, 06/30 580-6142

E-mail cím: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Tisztelettel:           Molnárné dr. Bóta Alexandra titkár

Módosítás dátuma: 2023. március 24. péntek, 04:59
 
« ElsőElőző12345678910KövetkezőUtolsó »

1. oldal / 46

badogos segedlet banner

Statisztika

Tagok : 112
Tartalom : 417
Webcímek : 7
Tartalom találatai : 370164

 

IN MEMORIAM 

 

Molnár Tibor Lajos

okl. építőmérnök

1948 – 2023

 

Darabosné Bujdosó Zsuzsanna

építőmérnök

1949-2023

 

Kerekes István

gépészmérnök

1952 – 2023

 


bottom

Támogatja a Joomla!. Designed by: ThemZa tutorials ntchosting Valid XHTML and CSS.